Műköröm porcelánporok!

Posted on április 28th, 2020 április 28th, 2020 by admin
porcelánpor

porcelánpor

Nagyon régen nézegettem már a körömnyomdákat, ám eddig nem mertem beruházni egyre sem, mert féltem a kudarctól. A törési pont csupán a múlt hétvégén jött el, amikor keresztlányomékor látogattam meg. Ő mindössze tizenkét éves, ám gyakran úgy öltözködik, viselkedik, mint egy középiskolás. Ez számomra furcsa, de szülei engedik „önmegvalósítani”, így amikor zselélakk induló készletet kért azt is megkapta. Múlt heti névnapjára körömnyomdát szeretett volna, amit édesapja „természetesen” azonnal megvett neki. Mikor megérkeztem hozzájuk éppen azzal díszítették körmüket barátnőjével. Én köszöntem nekik és csak néztem, hogy milyen könnyedén teszik fel vele a különböző mintákat a körmükre. Csodálkozásom biztos vagyok benne, hogy meglátszott arcomon, hiszen nem sokkal az után felajánlották, hogy az én körmömet is kidíszítik nyomdával vagy készítenek nekem egy zselélakkot. Ezek után már meg sem lepődtem, amikor közölték, hogy gyakorlásuk oka az, hogy mindketten körömépítők szeretnének lenni külföldön. Nézz körül te is a moonbasanails.hu webáruházban ahol nem csak géllakokat hanem műköröm porcelánporokat, műköröm alapanyagokat is találsz!

Tags ,
Categories gél lakk
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Trackback from your own site.

No Responses to “Műköröm porcelánporok!”

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.