Közlekedési balesetkor járó kártérítés

Posted on március 4th, 2015 március 4th, 2015 by admin

Képernyőfotó 2015-03-24 - 21.31.40Ha valaki figyelemmel követi a híradásokat, akkor egyetérthet velem abban,hogy asz egyik leggyakoribb károkozási forma a közlekedési baleset. Gyakori, hogy úgy szenved a vétlen fél balesetet, hogy a közúti baleset során a gépjárműbe ütközik a vétkes sofőr. Az ijedtség után fontos, hogy ne feledkezzünk el a kártérítés szóba kerülésekor arról, hogy a károkozó gépjármű felelősségbiztosítójának a javítási költség,az esetleges totálkár megtérítése mellett a balesettel összefüggésben bekövetkező valamennyi igazolt kárt is meg kell térítenie. Leggyakrabban a javítás idején használt bérautó költsége, a sérült autóelszállításának díja és az értékcsökkenés megtérítése szokott felmerülni, de nem ritka, hogy egyéb igények is felmerülhetnek. Hitellel terhelt vagy lízingelt autó esetén a vétlen fél akár a szerződés felmondásával járó díjakat is jogosan követelheti. Ha nem szeretnénk elesni s kártérítéstől mindenképpen intézkedjünk s káresemény bekövetkezte után 30 napon belül, hiszen csak ekkor tud érdemben foglalkozni ügyünkkel a károkozó gépjármű felelősségbiztosítását kezelő biztosító társaság.

Tags ,
Categories közúti baleset
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Trackback from your own site.

No Responses to “Közlekedési balesetkor járó kártérítés”

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.